Amikor Jézus a néphez intézett beszédét befejezte, Kafarnaumba ment. Ott
betegen feküdt egy századosnak a szolgája, akit ura nagyon kedvelt. A
szolga már a halálán volt. A százados, aki hallott Jézusról, elküldte
hozzá a zsidók véneit azzal a kéréssel, hogy jöjjön el, és gyógyítsa meg
a szolgáját. Amikor ezek odaértek Jézushoz, kérlelték őt: „Megérdemli,
hogy megtedd ezt neki, mert szereti népünket, és a zsinagógát is ő
építtette nekünk.”
Jézus tehát velük ment. Amikor már nem messze voltak a háztól, a
százados eléje küldte barátait ezzel az üzenettel: „Uram, ne fáradj! Nem
vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Éppen ezért nem tartottam magamat
méltónak arra sem, hogy hozzád menjek. Csak egy szót szólj, és
meggyógyul a szolgám. Bár magam is alárendelt ember vagyok, alattam is
szolgálnak katonák. S ha azt mondom az egyiknek: „Menj!” – akkor elmegy,
ha a másiknak meg azt mondom: „Jöjj ide!” – akkor odajön, vagy ha a
szolgámnak szólok: „Tedd meg ezt!” – akkor megteszi.”
Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott. Megfordult, és így szólt
az őt követő tömegnek: „Mondom nektek, nem találtam ekkora hitet
Izraelben.” Amikor a küldöttek hazaértek, a beteg szolgát egészségesnek
találták.
Lk 7,1-10
|