Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba
mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira)
fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg
beszélgettek és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és
hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban
akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról
beszélgettetek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak, és
egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az
egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a
napokban?” Ő megkérdezte: „Miért, mi történt?”
Azok ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben
nagy hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és
elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre
feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy
ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó
asszony megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták
ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek
meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a
sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt magát
azonban nem látták.”
Jézus erre így szólt: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek!
Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem
ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?”
Azután Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az
írásokban őróla szól. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy
tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták és kérték:
„Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap.” Betért tehát,
hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret,
áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük,
és fölismerték. De ő eltűnt előlük. Akkor azt mondták egymásnak: „Ugye
lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az
írásokat?” Még abban az órában útra keltek és visszatértek Jeruzsálembe.
Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták
őket: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is
elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a
kenyértörésben.
Lk 24,13-35