Főoldal







Isten hozta az Egerszalóki Egyházközség honlapján!


Adventi gondolatok

 

Advent, új kezdet, új egyházi év. Újra útnak indulunk Jézus Krisztus útján. Jócselekedetekkel akarunk indulni a közelgő Krisztus elé. Új elhatározás, szent várakozás gyullad a lelkünkben. Virrasztva és imádkozva készülünk Jézus születésének ünnepére.

Lelki mesterünk ebben az időszakban a Boldogságos Szűz Mária: az önátadó, alázatos várakozás tanítója. Mária a választott nép leánya, Dávid király leszármazottja, Izrael legszebb virága, aki által az ősi ígéretek teljesültek és a prófétai jövendölések valóra váltak. 

„Isten kegyelméből vagyok az, aki vagyok” (1 Kor 15, 10) – ezt leginkább a boldogságos Szűz mondhatta el magáról. De a szentpáli mondat folytatását is: „az ő kegyelme pedig nem volt bennem hiábavaló”. Máriát nem különleges hőstettek, kiemelkedő tehetségek és teljesítmények miatt tiszteli bensőséges áhítattal a katolikus Egyház, hanem elsősorban azért, mert őt Isten örök időktől fogva kiválasztotta, hogy a megtestesült Igének testszerinti édesanyja legyen. Isten kegyelme alkalmassá tette őt reá, s ő nem tett többet, mint hogy átadta magát – de maradéktalanul, fenntartás nélkül – ennek az isteni hivatásnak. „Legyen nekem a te igéd szerint!” – fogadja el az angyali üzenetet. Íme, az alázatos önátadás, az egész vallásosság alapja, minden más erénynek föltétele! 

„Minden bizalmunk kezdete, alapja a Boldogságos Mária! Rábízta Isten minden javak kincsestárát, hadd tudják mindenek, hogy Ő általa jön nekünk minden reményünk, minden kegyelmünk, mind az üdvünk - míg Jézust nyújtja minekünk. Mert így akarta Ő: az Úr, hogy mindent Mária által kapjunk.” (IX. Pius pápa)

Az Egyház minden adventi hétköznap hajnalán szentmisét mond a Szűzanya tiszteletére. Mária az igaz Hajnal, aki jelezte, hogy már jön Krisztus, az Igazság Napja. Mária már magában hordja azt, akire a világ még csak várakozik. Ezért éneklik a Roráték végén:

 

Ó fényességes szép hajnal, / Kit így köszöntött az angyal: / Üdvözlégy, teljes malaszttal!

Dicsőséges Szűz Mária, / Atyaistennek szép lánya / És Szentléleknek mátkája!

Tehozzád küldetett mennyből / Szent Gábor angyal követül, / Istennek rendeléséből.

Szentséges Szűz, fiad leszen, / Ki Isten s ember lesz egyben, / És megmaradsz szüzességben.

Fiad az ég dicsősége, / A bűnösök reménysége, / S a megtérők üdvössége. (Hozsanna 11.)

 

Mivel úgy illett, hogy azt, aki méhébe fogadja Isten egyszülött Fiát, aki saját testéből, húsával-vérével formálja ki a megtestesült Ige emberi testét, tehát Máriát egy pillanatra se érje a vétek foltja, ezért Isten a Megváltó kereszthalálának érdemeit elővételezve Szűz Máriát létének kezdetétől, fogantatásától fogva megőrizte az áteredő bűntől. Ezért nevezzük őt Szeplőtelen Fogantatásnak (ünnepe: december 8.).

A mennyei Atya Jézus személyének természetfölötti voltát az ő természetfölötti fogantatásával is kiemelte. Mária anyasága biztosítja Jézus számára az emberiség nagy családjába való beletartozást (vö. Gal 4, 4). Mária szüzessége ugyanakkor rámutat arra, hogy a születendő gyermek Isten Fia. E titkot Isten Gábriel arkangyal által tudatta Máriával, s abban a percben, amikor Mária szabad akaratából elfogadja Isten akaratát, szavára („legyen”, mint ahogy Istent halljuk szólni a teremtés-elbeszélésben) elindult az istengyermeki élet.

A Szentlélek teremtő erejével belenyúlt a történelembe. „Mária erre megkérdezte az angyaltól: Miképpen lesz ez, hiszen férfit nem ismerek? Az angyal ezt felelte neki: A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged; azért a Szentet is, aki tőled születik, Isten Fiának fogják hívni” (Lk 1, 34-35). Mária, népe és az emberiség képviselője, egyszerű igenjével adja beleegyezését: „Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint!” (Lk 1, 38)

Miközben szüzességében sértetlen maradt, az asszonyok között mégis Áldott Istenanyává lett. Általa a második isteni Személy, „az Ige testté lett” (Jn 1, 14). Amit Jézusról mond az angyal Máriának, messze fölülmúlja azt, amit Jánosról mondott (vö. Lk 1, 13-17). Rangja és neve az idők végére ígért Messiásnak jelenti ki Őt, olyannak, aki helyreállítja „Izrael és Júda egységét” (lelkileg értve: Dávid királyságát), és minden népek fölött örökkön uralkodik. A Szűz Fia Ő, igazi ember, mégis Isten világába tartozik.

Mária életének központi titka az istenanyaság: minden erre irányul, innen ered és kap értelmet. Szűz Mária, Isten Anyja a római naptárban parancsolt ünnep, s egyben a karácsony nyolcadának lezárása (január 1.).

Jézus születésének hírüladása örömhír. Jézus Krisztus által a mindenható Isten siet segítségünkre. Érkezése mindenkor új remény. Vele joggal remélhető, hogy szép beteljesedés előtt áll a világ. Remélhetjük, hogy Vele egyre kevesebb lesz a nyomor, és többé már nem lesz a halálé az utolsó szó. Remélhetjük, hogy Isten megannyi bűnünk és gyarlóságunk ellenére elfogadja és beteljesíti életünket. Ez a remény nem emberi, hanem isteni ajándék, amelyet osztogatnunk kell. Karácsony az isteni remény és ajándék osztogatása, amelybe nekünk is be kell kapcsolódnunk.

Amilyen az adventünk, olyan lesz a karácsonyunk is! Hiába született meg Jézus 2000 éve Betlehemben, ha nem születik meg mibennünk! Ha sikerül szeretetben növekednünk az Advent folyamán, igazi lesz a Karácsonyunk: Jézus megszületik bennünk, közöttünk; és a körülöttünk élők számára is.

Minden kedves olvasónak áldott, békés karácsonyi ünnepeket kíván: Árvai Zoltán plébános


***


Krisztus Király ünnepére

 

Krisztus királyi méltóságának a 20. századig nem volt külön ünnepe. XIII. Leó pápa az 1900-as jubileumi év alkalmából a 20. sz. királyának hirdette ki a Megváltót, ezzel előkészítette a Krisztus Király ünnepet. Akkor világszerte mindenütt a legmagasabb hegyek ormán, ill. magaslatokon kereszteket és Krisztus-szobrokat állítottak föl a Megváltó emlékezetére, közöttük a híres Béke-Krisztus- szobrot az Andok egyik legmagasabb csúcsán. Az I. világháború után XI. Pius pápa a niceai zsinat 1600. évfordulóján, 1925-ben szentévet hirdetett, melynek mottója: „Krisztus békéje uralkodjék Krisztus országában!” A szentév végén, december 11-én rendelte el a pápa a Quas primas enciklikával Krisztus Király vasárnapjának ünnepét. A pápa elhatározásának háttere, hogy az egyre erősödő ateista kommunizmus és a szekularizmus eszméiben a Krisztustól és az egyháztól való elfordulás veszélyét látta meg. Jól tudta, hogy az emberiségre különös súllyal nehezedő nyomorúságnak oka voltaképpen a népek elpártolása Krisztustól. Ezért az elpogányosodó korban, a hamis szabadosság lázongásai között az Egyház tagjait Krisztus főségének elismerésére hívja. Krisztus királyi méltóságának ünneplésével a népek, családok, személyek békéjének urát állította a hívek közé, hangsúlyozva, hogy Krisztus a megtestesüléssel és a megváltó halállal szerezte királyságát a világ üdvösségére.

Az ünnep alapgondolatával az Újszövetségi Szentírás számos helyén találkozunk (Lk 1,32-33; Mt 24,31-40; Mt 28,18; Jel 1,5; Jel 19,16; Zsid 1,2; 1Kor 15,25), így pl. Jézus és Pilátus párbeszédekor János evangéliumában. Pilátus kérdésére, hogy valóban király-e Jézus, ő ezt válaszolja: „Az én országom nem ebből a világból való.” (Jn 18,36) A golgotai jelenet elgondolkodtat minket: A nép bámészkodva állt ott, a főemberek pedig így gúnyolták őt: "Másokat megmentett, mentse meg most magát, ha ő a Krisztus, az Isten választottja!" A katonák is gúnyolták őt. Odamentek, ecettel kínálták, és azt mondták: "Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magadat!" Felirat is volt fölötte: "Ez a zsidók királya." A megfeszített gonosztevők közül az egyik szidalmazta: "Nem a Krisztus vagy te? Szabadítsd hát meg magad, és minket is!" De a másik megrótta ezekkel a szavakkal: "Nem félsz Istentől? Hiszen te is ugyanazt a büntetést szenveded! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését vesszük, de ez itt semmi rosszat sem cselekedett." Aztán így szólt: "Jézus, emlékezz meg rólam, mikor eljössz országodba." Ő azt felelte neki: "Bizony, mondom neked: még ma velem leszel a paradicsomban!" (Lk 23,35-43)

Fönséges jelenet! Krisztus Király ünnepén, amikor Isten Fiának az egész világegyetemre és történelemre kiterjedő, ma is jelenvaló egyetemes uralmát ünnepeljük, nyilvánvalóvá lesz, hogy nincs más név a földön, melyben üdvösségünk lehetne, csak Jézus áldott neve.

A filippiekhez írt levélben idézett himnusz a feltámadás által megdicsőült Krisztus méltóságát a királykoronázás mozzanataival írja le: „Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt, aki isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy "Jézus Krisztus az Úr!" az Atyaisten dicsőségére.” (Fil 2,5-11)

Uralmát nem erőszakkal akarja megvalósítani, hanem szeretetteljes vonzásával, hogy szabad akarattal ismerjük el felszabadító uralmát. Krisztus királysága más, mint a földi hatalomé, mert országa nem ebből a világból való. Éppen ezért Ő nem hatalommal igáz le, hanem szeretetével vonz magához sokakat. Krisztus a szolgálat királya: szolgákat nem akart, szolgálni Ő akart. Krisztus az egyszerűség királya: hintója sosem volt, mindig csak gyalogolt. Krisztus a szeretet, a szívek királya: Mindenkit szeretett, senkit meg nem vetett.

„Hallgasd a csend szavát. / Meghallod hívását. / Ő soha nem hagy el, / Szólj csak, és átölel. / Tán észre sem veszed, / Úgy fogja két kezed.”

„Hiszek Jézus szentséges szívében / És mindent átölelő nagy szeretetében. / Hiszek a lelkeknek szent közösségében, / Hiszek a szeretet végső győzelmében.” - vallotta Prohászka Ottokár püspök. Krisztus egyetemes uralma szeretetben áll fenn – hirdeti Szent Pál apostol is. Szeretetből teremtette a világot. Szeretetből testesült meg. Szeretetből halt meg és támadt fel. Uralmáról gyönyörűen hirdeti az ünnepi prefáció: „Regnum veritatis et vitae” az igazság és az élet uralma, „Regnum sanctitatis et gratiae” a szentség és a kegyelem uralma, ”Regnum amoris, iustitiae et pacis” a szeretet, az igazságosság és a béke uralma!

"Krisztusról mint királyról a liturgikus év folyamán többször megemlékezünk, ez az ünnep azonban más, hiszen nem csak kiemeli Krisztusnak a világmindenségre kiterjedő hatalmát, hanem az egyházi év végén előremutat a történelem végső, nagy napja felé, mikor mint Úr, s Király jön majd el megítélni mindeneket" – írta az ünnepről Somfai Elemér. Krisztus királysága, mely láthatatlanul állandóan megvalósul az ő híveiben („Isten országa bennetek van” Lk 17,21) az idők végén láthatóan is megjelenik és az emberiség történelmi útját teljessé teszi, annak értelmet ad. Isten úgy akarta, hogy Krisztus fősége és uralma a történelem végén nyilvánuljon ki világosan. Az idők végén dicsőségben és fényben, Királyként érkezik az utolsó ítéletre, amelyen ő lesz a Bíró, aki mindent összefoglal és átad az Atyának. (Ezt jelképezi, hogy a II. Vatikáni Zsinat után Krisztus király ünnepe lett az egyházi év jelképes vége.)  

Amikor felcsendül a „Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat!”, akkor mi is úgy köszöntsük Jézust az Egyházzal, mint virágvasárnapon a jeruzsálemi tömegek tették. Boldog örömmel menjünk eléje, mert mindig velünk van a liturgiában, emberközelben van az Egyházban, velünk járja életutunkat, eligazítást nyújt, és ha életünk során bonyolult útkereszteződésekhez érünk, Ő lesz útjelzőnk az örökkévalóság felé a harmadik évezredben is. Higgyünk Isten szavában és ígéretében, higgyünk a szeretet végső győzelmében hiszen: Krisztus győz, Krisztus uralkodik, Krisztus parancsol. Krisztus minden rossztól megoltalmazza övéit, mert Ő ilyen király! (Árvai Zoltán / Világháló)

 

Sík Sándor: Jézus Krisztus

 

Király, ki feltakart piros szíveddel állsz a vérző föld felett,
Míg mélye még féligcsitult világrengések forradalmas émelyétől
Embertelen görcsökben hánytorog,
S lábad körül az összevissza tipratott világmezőn
Véresre-rázott emberszív-rögök vonaglanak:
Krisztus-Király,
Egyetlen álló tiszta Csend a kábító hullámverésben,
Egyetlen élő Fény az érthetetlen örvény éjjelében,
Krisztus-Király, hozzád jövünk,
A mélységből kiáltunk hozzád.

 

Hajolj le hozzánk, halld az emberszívek sápadt kórusát,
Ezerszeres sirámmal vulkánlik feléd
Emberbűn, emberőrület és embergyötrelem.
Irgalmazz nekünk, Irgalom!
Mi már magunknak irgalmazni nem tudunk.

 

Szív, egyetlen Király,
Fordíts meg minket és ömöld belénk
Megváltó véred életzsongító tüzét.

 

Ki Úr vagy miriádnyi mérhetetlen nagyvilágokon,
Építsd fel pártos szíveink kövéből
Emberországod templomát.

 

Emeld fel, ó Király, a koszorús keresztet,
S a kereszten az örök halmok óhaját,
A mindenség rejtelmes Fókuszát,
A minden-szív sugárzó Mágnesét,
Amelyben egy titokba forrt
A Végtelenség és a húsos ember,
Gyémánt végzet és anyás irgalom,
És mindöröktől minden szeretet.

 

Ó Szív,
Királyi Szív, ki Úr vagy,
és a mindenséget mozdulatlan mozgatod,
És mégis egy vagy miközülünk,
Testvér és kisded és jegyes,
Meleg, piros bor s fehér, lágy kenyér;
Ki most se nézed ráncba-vont homlok megett
Ítélkező Király-bosszúval
Halálba-táncos forgatag futásunk:
De mint az édes anyaszem
Simogató szigorral várja végig
A tehetetlen gyerektoporzékolást,
És korholása csókot ígér és büntetése is becéz:
Úgy vársz reánk, úgy hívsz magadhoz, úgy ölelsz:

 

Öleld magadhoz ezt az őrült századot:
A kisdedekért, akiket szeretsz,
A Magvakért, melyek mozdulnak a mélyben
S a rothadás csíráztató setét ölén
Tisztább tavasznak pattogják ígéretét,
Mert sejtjeikben napbanéző, hozzád-húzó emberösztön énekel:
Légy jó hozzájuk, keltető Nap, Ősmeleg!
Hadd bontsa fel rózsás fejét az új kelet,
Fagyott földünket hadd koszorúzza új kalász,
Hadd hullámozza ég felé megint a föld
Az ezredeknek ősdalát:
A nagy Királynak, kinek minden él,
A jó Királynak, kiből minden él,
A Szív-Királynak, kiben minden él. 


***


Mit jelent számomra a hit? Hogyan élem meg a hitet?

 

A hit számomra elsősorban olyan ajándék, amit a Jó Istennek köszönhetek! A Gyermek Jézusról nevezett Lisieux-i Kis Szent Terézhez hasonlóan én sem mondhatok mást, csak azt, hogy MINDEN KEGYELEM.

Akik ismernek engem, tudhatják, hogy középiskolás éveim alatt lettem gyakorló kereszténnyé. 15 évesen éltem át első találkozásaimat az Egyházzal és az Úr Jézus Krisztussal. A következő négy év igen intenzív volt számomra: állandó igazság- és Isten-keresés; az egyház hitéletének és szertartásainak mélyebb megismerése; eközben más felekezetűek, más vallásúak felé megmutatkozó érdeklődés jellemezték ezt az időszakot.

A hívő emberek, akiket közelebbről megismerhettem, közvetve vagy közvetlenül hozzájárultak hitem, lelkiségem fejlődéséhez. 17 évesen lettem elsőáldozó és 19 évesen bérmálkoztam. A Jó Isten különös kegyelmének tartom, hogy ébresztgette bennem a papi hivatás gondolatát. Egy ideig nem tudtam pontosan, hogy mitévő legyek. Időnként kértem Istent: tudassa velem félreérthetetlen módon, ha a papi életre hív. Többször kaptam megerősítést a Szentírásból. Idővel már olyannyira kedvet éreztem a papság iránt, hogy másként nem tudtam volna magamat elképzelni. Így jött tehát a válaszom: egy határozott „igen” Isten hívó szavára.

A szeminárium kapuját 100 %-os hivatástudattal léptem át. Voltak persze kérdéseim, mint pl. hogyan fogok megbirkózni a tananyaggal (amikor nem egy erős egyházi gimnáziumból, hanem csupán egy zenei szakközépből érkezek, és mindössze három éve tanulom rendszeresen a hittant), és hogyan fogok megbirkózni a prédikációs gyakorlatokkal (amikor oly nehéz mások előtt megnyílnom, egy közösség előtt beszédet tartani)? Egyben erősen hittem és reméltem: a Jó Isten idehívott, ezért itt számíthatok a segítségére, és a tanulmányok befejeztével felszentelt pap leszek!

Tagadhatatlan, hogy kispap éveim lelkiségét a tanultak mellett mélyen érintette a katolikus karizmatikus megújulás. Ezzel a lelkiségi mozgalommal a szemináriumba történő belépés nyarán ismerkedtem meg. Mindössze három-négy évig voltam a Hét Láng közösség tagja, de az ott kapott élmények olyan erősen érintettek, hogy máig boldog örömmel hordozom szívemben. Biztos, hogy ez a lelkiség kispap éveim alatt és papi szolgálatomban sokat segített az Istennel való kapcsolatom komolyan vételében (törékeny cserépedényben őrizzük), katolikus hitem őszinte kifejezésében és a lelki küzdelmek idején is.

Papként hálát adok Istennek a hitért, ezért az elmét és szívet formáló láthatatlan, megfoghatatlan erőért, amely az emberi élet értelmét és minden szépségét magában hordozza! Köszönöm Istennek, hogy ilyen nagy ajándéknak lehetek boldog birtokosa, papi életemmel és szolgálatommal pedig közvetítője, idén már 22 esztendeje!




                                                                                                                                                                                                 ***



                                                                                                                  Szeptemberi Mária-tiszteletünk

 

Mária tiszteletünk szempontjából jelentős hónap a szeptember. Egyedülálló, hogy nyolc napon belül háromszor is megemlékezünk Jézus édesanyjáról. Így szeptember 8-án, mint Kisboldogasszonyt üdvözöljük, aki Szent Anna gyermekeként megszületett e földi világra. Négy napra rá, 12-én neve napja alkalmából köszöntjük. Ekkor tartjuk kegytemplomunk főbúcsúját. Szeptember 15-én pedig úgy áll előttünk mint a Fájdalmas Szűzanya, aki siratja keresztre feszített Jézus Krisztusát.

Az Egyház a Szeplőtelen Fogantatás után kilenc hónappal, szeptember 8-án ünnepli e rendkívüli kegyelmekben gazdag gyermeknek születésnapját. Mária, a „próféták jóslata”, Izrael népének, a pátriárkák, próféták, Messiás-váró igazaknak leánya, akit az ígéretek alapján nemzedékek vártak: e napon megszületett! Isten népe örömmel és ujjongással énekel bölcsőjénél, mert Isten örök tervében majd tőle születik Krisztus, az Igazság Napja, aki a bűnöket eltörli, és a kegyelmeket kiárasztja. Prohászka püspök írja: „Örömnapja az életnek; most fakad az erős, szeplőtelen, romlatlan életnek bimbaja… Őszkor születik, mikor a természet halni készül, mintha jelezné, hogy az elhaló természetben kigyullad a kegyelmi élet s hogy ne féljenek hervadástól, kik Istenből élnek. Azért tehát örvendjünk e kedves őszi ünnepen, melynek igénytelenségében őserő s örök élet lüktet. „Nem halok meg, - énekli a lelkem – hanem élni fogok””.

Szeptember 12-én, névnapja alkalmából így köszöntjük Jézus édesanyját: AVE MARIA! Az ünnep Mária közbenjáró segítségül hívását tanítja, hogy az Egyház és a hívők minden szükségükben az Ő anyai támogatását kérjék és ünnepeljék! XI. Ince pápa rendelte el e napra Mária nevének ünnepét, hálából a törökkel szembeni győzelemért Bécs kapui előtt (1683). Ez a győzelem aztán lavinaként indítja el a fölszabadító hadjáratot, s 1698-ra hazánk is leveti a török jármot! Buda 1686. szeptember 2-án kerül vissza (ennek emlékeként szeptember 2-ra teszi a pápa Szent István királyunk világünnepét, amely ma augusztus 16.). Mária szent nevének ünnepe, az Ő pártfogása, tehát szorosan magyar múltunkhoz tartozik.

Szeptember 15-e pedig a Fájdalmas Szűzanya ünnepe. A Szűzanya érző és vérző szívvel kísérte végig szent Fia életútját, osztozott szenvedéseiben. Bárkinél jobban átélte az Úr Jézus fájdalmait, keresztútját, kínszenvedését. Erről az együttszenvedő, odaadó életről ősidőktől kezdve sokat elmélkedtek a hívők, az agg Simeon jövendölését nem feledve (,,a Te lelkedet is tőr járja át!'' Lk 2,35). A ,,hét tőr'', hét gyötrelem: 1. a Templomban bemutatás fenyegető jövendölése Jézusról; 2. az egyiptomi menekülés: ,,Kelj föl, vedd a gyermeket és fuss Egyiptomba''; 3. a 12 éves Jézus háromnapi keresése; 4. elfogatás az olajfák-hegyén, elítélés, keresztút: ,,hordozván Jézus önmagának az ő keresztjét''; 5. megfeszítés: ,,S áll keresztje alatt az Ő Anyja''; 6. levétel a keresztről: ,,s véve Őt anyja az ő karjaiba''; 7. sírbatétel. Az ünnep Németországban a nép közül indult ki a huszita káromlások ellenhatásaként, de a Hét Fájdalom Ájtatossága sokkal régebbi: a szervita rend épp a Fájdalmas Szűz tiszteletére alakult (1233). Mikor az Egyház üldöztetést szenvedett Napóleon alatt, VII. Pius kiterjesztette az ünnepet a világegyházra.


                                                                                                                                                                                                            ***


                                                                                                                          NAGYBOLDOGASSZONY

 

Augusztus 15-én Szűz Mária mennybevételét ünnepeljük, amit a magyar népnyelv egyszerűen csak Nagyboldogasszonynak nevez. Azt a hitigazságot, dogmát ünnepeljük ezen a napon, hogy a Boldogságos Szűz Mária földi életét befejezve nem úgy távozott el ebből a világból, mint akárki közülünk. Az ő testét nem érte romlás, hanem a mennyei dicsőségbe testestől-lelkestől felvétetett, s a mindenható Isten a mindenség királynőjévé tette. A rózsafüzér titkai közül a dicsőséges olvasó ezen két titkát ünnepli az Egyház: aki téged, Szent Szűz a mennybe fölvett; s a másik: aki téged, Szent Szűz a mennyben megkoronázott.

Ezt a hitigazságot dogmaként vallja az Egyház, vagyis olyan hitigazságként, ami biztos hitigazság a kinyilatkoztatásban. Abban a tanításban, amit nekünk Isten kijelentett, amit minden katolikus kereszténynek vallania kell, ha katolikusnak tartja magát. Ezért fontos, hogy minél jobban megértsük ezt a dogmát, amely az utolsó az eddig kihirdetett dogmák sorában: XII. Piusz pápa hirdette ki 1950. november 1-jén.

A Nagyboldogasszony hittitkának jobb megértéséhez adja kezünkbe az Egyház a Máriának Erzsébetnél tett látogatásáról szóló evangéliumi szakaszt. Mária és Erzsébet hasonlítanak egymáshoz: egyikőjük sem gondolta azt, hogy szülő anya lesz. Erzsébet idős volt már és meddő, életét gyermektelenül élte férjével, Zakariással. Mária pedig szüzességi fogadalmat tett, hogy egészen Istennek szentelhesse életét; még Józseffel megkötött házasságában is féltve őrizte szűzi tisztaságát.

Isten különleges módon vonta be üdvözítő tervébe Erzsébetet és Máriát: az anyai hivatás örömével ajándékozta meg őket. Erzsébet világra hozta az utolsó ószövetségi prófétát, Keresztelő Jánost, akinél asszonyok szülöttei közül nem született nagyobb. Mária, az Istenszülő Szűz pedig Jézust, a világ üdvözítőjét adhatta a világnak. A látogatás elbeszéléséből ismert Magnificat az üdvözítő Istent magasztaló ének, amely Máriának, az Úr alázatos szolgálóleányának válasza Isten nagy tettére, amit őbenne véghezvitt.

Mit tanulhatunk a Nagyboldogasszonytól? Vágyakozást – ez a szív titka, innen indulnak ki a vágyak. Vannak emberek, akik úgy élnek a világban, mint az élet elfáradottjai és kiábrándultjai: vágyak nélkül. Élnek valami taposómalomban, egykedvűen húzzák az igát. Vannak vágyakozó emberek is: vágyakoznak gazdagság és jólét, érvényesülés és karrier, testi gyönyörök és teli has után. Sokan vágynak valami igazán értékesre: alkotni szeretnének, tökéletesedni a jóban, a szeretetben… Szűz Mária vágyakozása ezeknél is magasabbra tör: Istent akarja szeretni, Benne megtalálni szíve boldogságát. Szentlélek sugallta vágy – minden emberi szívből ezt a vágyat akarja kicsiholni Isten Lelke.              

Tanulhatunk a Nagyboldogasszonytól cselekvő hitet – mert csak a tett teszi a vágyat nemessé. Mária a legszorosabb kapcsolatban van Isten Fiával, mindig részesedik sorsában. Egyedül Ő mondhatta el Jézusról: test a testemből – hús a húsomból. Szentlélektől foganta Jézust és 9 hónapon át szíve alatt hordozta – megszülte, anyai tejével táplálta, karjaiban tartotta. Mária örült Jézus örömének és szenvedett is Vele. Mária úgy áll előttünk, aki egyszerre anyja és első, leghűségesebb tanítványa Isten Fiának; aki az első Krisztus-hordozó ebben a világban. Nagyboldogasszony, akit „ezentúl boldognak hirdetnek az összes nemzedékek” és Fájdalmas Anya, Hétfájdalmú Szűz, akinek a lelkét tőr járja át.

Meghalt-e Mária? A Szentírás hallgat Mária földi életének befejezéséről. A teológusok véleménye régtől fogva megoszlik: két egymással ellentétes magyarázat is ismert. Egyesek szerint meghalt, mert hiszen illő volt, hogy Mária hasonlóvá legyen Krisztushoz halálában is. Mások viszont éppen azt hangsúlyozzák, hogy Máriának nem kellett meghalnia, mivel ez a bűn büntetése, ellenben ő mentes volt az áteredő bűntől és minden más bűntől is (Szeplőtelen Fogantatás). A hagyományban óvakodnak használni Máriára vonatkozóan a halál szót, inkább beszélnek átköltözésről (transitus), elalvásról (dormitio), vagy az általánossá lett mennybevitelről (assumptio). A dogma szövege is kerüli a halált és a temetést, helyette így fogalmaz: „a Szeplőtelen Szűzanya, mindenkor Szűz Mária, a földi élet útját befejezve, testben és lélekben fölvitetett a mennyei dicsőségbe”. Egyet kell értenünk korunk teológusával: „Isten titokzatos homályba borította a Szűzanya életének befejezését. Kételkedem, hogy ezen a földön bármikor is fölfedjük ennek a titoknak a leplét.” (Laurentin)

 Szalézi Szent Ferenc eredeti módon, Isten negyedik parancsával érvel: „ki volna az a fiú, aki, ha tudná, nem támasztaná fel édesanyját, és nem vinné fel az égbe”. Krisztus feltámadt a halálból, legyőzte a halált. Így képes arra, hogy elsőként ajándékozza meg édesanyját a megdicsőülés állapotával. Máriának nemcsak lelke, hanem a teste is megdicsőült Jézus feltámadása után, aki feltámadásával elsőként dicsőítette meg az emberi testet, és felvitte a Szentháromság szeretetközösségébe.

A Nagyboldogasszony előre megmutatja, hogy mi fog történni ezzel a testtel Krisztus második dicsőséges eljövetelekor, a feltámadáskor. De ami fontosabb: nem csak testünk sorsát mutatja meg Mária, hanem azt is, hogyan kell élnünk, hogy erre a megdicsőülésre eljussunk. Mária hite, szeretete és Krisztussal való tökéletes egysége legyen példakép számunkra. Ahogyan ő hordozta Krisztust és volt Isten engedelmes szolgálóleánya, s ahogyan ő volt a leghűségesebb tanítvány, úgy nekünk is példát véve róla, Krisztus hordozókká és hűséges tanítványokká kell lennünk.

Emlékezzünk arra, hogy Pünkösdkor ott találjuk Máriát az apostolok között, amint együtt imádkozik velük. Az Egyház tanítása vallja, hogy Mária azóta is imádkozik velünk és értünk Istennél a dicsőségben: az Egyház anyja lett, különleges közbenjárónk Istennél.

 

Regina in caelum assumpta, ora pro nobis! Mennyekbe fölvett királynő, könyörögj érettünk!




***


A Mária Út (Via Mariæ)

 

Vannak időszakok, amikor intenzívebben éljük meg a Boldogságos Szűz Máriával való kapcsolatunkat. Májusban a Loretói litániával köszöntjük és tiszteljük égi édesanyánkat. Októberi Mária-tiszteletünket pedig a rózsafüzér közösségben történő imádkozása adja meg. Természetesen az év minden napján nagy szeretettel és bizalommal fordulunk Szűz Máriához, akit a litániában így is nevezünk: Üdvözítőnknek anyja, Örömünknek oka, Betegek gyógyítója, Bűnösök oltalma, Szomorúak vigasztalója, Keresztények segítsége, Magyarok Nagyasszonya. Szűz Mária, Jézus anyja az a személy, aki leginkább tud örülni az örvendezőkkel és sírni a sírókkal; aki együtt érez velünk, aki úgy segít és támogat minket, mint ahogy egy jó anya gyermekeit.

Pár évvel ezelőtt a Mária Rádiót hallgatva figyelmes lettem egy beszélgetésre, ami a „Mária Út” – egy Közép-Európa Szűz Mária kegyhelyeit összekötő zarándok- és turistaút-hálózat („a közép-európai El Camino”) – létrehozásáról szólt. Internetes honlapja is van a Mária Útnak (www.mariaut.hu). Itt olvastam a következőt:

„A Mária Út több mint turistaút, több mint zarándokút, több mint értékes program, több mint értékek gyűjteménye, több mint az önismeret útja, több mint új szemlélet, több mint jó társaság, több mint kultúra, több mint szakralitás, több mint turisztikai ajánlat, több mint spirituális élmény, több mint Közép-Európa felfedezése, több mint az országkép gazdagítása - több mint 1400 km…”

Az említett 1400 km a Mária Útnak a kelet-nyugati tengelyhosszára értendő, amely az ausztriai Mariazell és az erdélyi Csíksomlyó között húzódik, és amely gyalogosan 60 nap alatt bejárható. Mariazell felől érinti többek között Kőszeget, Celldömölköt, Bakonybélt, Csatkát, Bodajkot, Vértessomlót, majd kettéválik Péliföldszentkereszt – Esztergom – Márianosztra – Mátraverebély-Szentkút ill. Budapest – Máriabesnyő – Gyöngyös felé, tovább Egerszalók – Eger – Miskolc – Sajópálfala – Tokaj – Máriapócs irányába vezet tovább. Ehhez kapcsolódik a lengyel Częstochowa és a hercegovinai Međugorje közt húzódó észak-déli tengely, és más társult (alternatív ill. rácsatlakozó) útvonal. Így egy Közép-Európát átívelő keresztet kapunk.

A Mária Utat, vagy annak kisebb szakaszait bármely irányban be lehet járni egyénileg vagy csoportosan, elsősorban gyalogosan, de akár kerékpározva is. A zarándokokat segítik a részben már felfestett útjelzések (fehér alapon lila  jelzés, ami nyilvánvaló utalás Szűz Máriára és a kereszténységre) és táblák, ajánlott szálláshelyek, egy GPS-re tölthető térkép, továbbá egy később megjelenő nyomtatott térképes útikalauz is.

A Mária Út sajátossága, hogy a teljes hálózat száznál is több Mária kegyhelyet igyekszik összekötni. Tehát az egyes szakaszok, melyek kegyhelytől kegyhelyig tartanak, külön zarándokutakként is értelmezhetők. A Mária Út zarándokai, turistái különféle zarándokhelyeket, természeti és épített, valamint kulturális értékeket ismerhetnek meg. Kijelölt állomásokon pecsétet és egyedi azonosítású gyöngyszemet kapnak, amelyből a saját rózsafüzérüket fűzhetik fel az egész út végigjárása folytán. A Mária Rádió léte és a Mária Út kiépítése abban erősíthet meg minket, hogy a Szűzanya szeret minket, magyarokat, mellénk szegődik, és elkísér minket az Úton, életünk egyszeri nagy útján (együtt sír és együtt örvend velünk), mígnem elérjük célunkat: lelkünknek üdvét Isten szép országában. Az egyesület honlapján olvastam még:

„Kitűzött céljainkat, az értékek közvetítését e lelki tartalommal is megtöltött úthálózattal kívánjuk átadni. A gyaloglás közben megélt közösségi érzés, a természet közelsége, a megszokottból való kiszakadás élménye, a fizikai teljesítményből fakadó kellemes fáradtság új nézőpontba helyezik a világot. Az ember egyszerre megismeri a világot és saját magát, s a felismerések révén megváltozik, átalakul a szemlélete is.”

 

Mariazell

Közép-Európa egyik legismertebb Mária-kegyhelye, híres zarándokhely Ausztria Stájerország tartományában. Kegytemplomának három homlokzati tornya van. Két tömzsi barokk, és közte egy égbe törő kilencven méteres gótikus. Ez ősit a bazilika főhajójával egyetemben Nagy Lajos királyunk építtette 1360 táján, fogadalma teljesítéseképpen, mert a celli Boldogasszony megsegítette a túlerőben lévő törökkel szemben.

A 14. század óta szinte folyamatosan érkeznek ide más népekhez hasonlóan a magyarok is, hogy örömüket és fájdalmukat, kéréseiket és hálájukat a celli Szűzanyával megosszák, gondjaira bízzák. A kegyhely 12. századból való, Máriát és a kis Jézust ábrázoló kegyszobra egyszerre Magna Domina Hungarorum (Magyarok Nagyasszonya), Magna Mater Austriae (Ausztria Édesanyja) és Mater Gentium Slavorum (Szláv népek Anyja). Miénk tehát, ami az övék is, és övék, ami a miénk is. Ez talán más esetben lehetetlen, de a Szűzanyának nem az.

 

Csíksomlyó

A Somlyói Segítő Szűzanya kegyhelye, a katolikus székelyek és a csángók búcsújáró helye.

Csíksomlyó Hargita megyében (régen Csík vármegye), a gyulafehérvári érsekségen belül található. Egykori gótikus templomát 1442 és 1448 között ferencesek építették a korábbi templom helyén Hunyadi János marosszentimrei győzelmének emlékére, a Sarlós Boldogasszony tiszteletére. IV. Jenő pápa 1444-ben a templomot felkeresőknek és a templom javára adakozóknak búcsúkiváltságot engedélyezett. A templomot többször ellenséges hadak dúlták fel. A XVII. században a rendház leghíresebb lakója Kájoni János volt, aki a templomban orgonát épített, a rendházban nyomdát alapított és kiadta a Cantionale Catholicum című énekeskönyvét. A kolostor többszöri átalakítás után végleges formáját 1733-1779 között nyerte el. A súlyosan megrongált templomot 1802-ben le kellett bontani. A mai kegytemplomot 1802 és 1824 között építették barokk stílusban. Szentélyében a főoltár fölött a Napba öltözött asszony késő gótikus kegyszobra áll, ami a 16. századi fafaragó művészet remeke. 1515 és 1520 között készülhetett, a korabeli Madonna-szobrok közül ez a legnagyobb. A szobor előtti imameghallgatásokat, csodás gyógyulásokat a szentély falára erősített ezüst fogadalmi tárgyak igazolják. A ferencesek iskolát tartottak fenn, s egészen 1950-ig Csík megye egyik fontos szellemi központját vezették. Pünkösd vasárnapjának (a kegyhely főbúcsújának) hajnalán a Kissomlyó hegy tetején sokan virrasztva és imádkozva várják a napfelkeltét, hogy a nap sugaraiban a Szentlélek Úristen megáldja a földet és annak minden teremtményét.

 

Częstochowa

A lengyel kegyhelyre minden évben turisták és zarándokok ezrei érkeznek a világ minden részéből. Elsősorban híres pálos monostoráról, Jasna Góráról (Fényes Hegy) és a benne levő fekete madonna képről ismert. Kolostorát a Magyar Pálos Rend 1382-ben alapította. Nevét is a magyar pálosoktól kapta, akik Szent Lőrincről nevezett anyaházuk nevéből kölcsönözték. Ennek helyét jelölték így: In Claro Monte Budensi (a budai Fényes Hegyen).

Két évvel később került a kolostorba a Fekete Madonna ikon, amelynek csodatévő erőt tulajdonítanak. Az egyik legismertebb csoda az 1655-ös svéd invázió (az „Özönvíz”, lengyelül Potop) idején történt, amikor egy maroknyi lengyel egy egész támadó protestáns hadsereg ellen védte meg a kolostort. A megmenekülést a lengyelek a Madonna csodatévő erejének tulajdonították, a támadás feletti felháborodás és a siker pedig megfordította az egész háború menetét.

A 17. század végétől Magyarországon is kultusz alakult ki a Fekete Madonna körül. A kegykép nem csak a lengyelek függetlenségi harcainak, hanem a magyarok törökellenes felszabadító harcainak is a jelképe lett. Ennek egyik fő oka az volt, hogy mielőtt Bécs felmentésére indult, Sobieski János lengyel király 1683-ban Częstochowába zarándokolt, a Madonna védelmét kérte és pajzsára is az ő képét vésette. Miután Bécsnél és Párkánynál Sobieski győzött, a Madonna-kép törökverő szimbólum lett. A kép másolatai körül Márianosztrán és Sopronbánfalván alakult ki máig is élő búcsújárás. Tiszteletét nem csak a pálosok terjesztették. A Fekete Madonna képe Simontornya, Baja, Jászberény, Szeged és Szabadka ferences rendi templomaiban is megtalálható. A lengyelek 1994. május 15-én, a pálosok hazatelepülésének 60. évfordulójára a Częstochowai Fekete Madonna kegyképének másolatát a Gellért-hegyi Szent Gellért Sziklatemplomnak ajándékozták.

 

Međugorje

Međugorje Mostar közelében, Čitlukhoz mindössze öt kilométerre, a keresztény és mohamedán világ találkozása mentén fekszik. Környezete Fatimáéhoz és Garabandaléhoz hasonló. Megragadóan szép, hegyes, köves, homokos, de szegény vidék. A szétszórt házakból álló település lakói szűkös életüket a szőlő- és dohánytermesztésből tartották fenn. A jelenések után tíz évvel a falucska ugyancsak kiépült. Az egész vidék vendéglátásra rendezkedett be. Međugorje világcsoda. Sokan ezzel az egy szóval minősítik azokat az eseményeket, amelyek 1981. június 24-étől ebben a kis hercegovinai falucskában történnek.
Összesen nyolc međugorjei gyermek látta a Szűzanyát, de ketten közülük csak az első jelenés alkalmával. A többi hat látnok naponta találkozott, vagy még ma is találkozik a Szent Szűzzel, aki ezen a helyen, mint a „Béke Királynője” mutatkozik meg. Négy međugorjei üzenetről tudunk: a béke, a megtérés, az imádság és a böjt. Az események természetesen Međugorjéban is megosztották az embereket. A látnokokat itt is meghurcolták, sok tortúrának tették ki valamennyit. A támadás azokat az egyháziakat sem kímélte, akik hitelt adtak a jelenéseknek.
A međugorjei történések megértésében nagyban segít bennünket dr. Frane Franic spliti érsek egyik, 1983-ban tett kijelentése, miszerint a međugorjei esemény két év alatt nagyobb hatást fejtett ki a hitéletre, mint a háború után eltelt 40 év „szokványos” lelkipásztori működése.
Minden hó 25-én egy üzenet járja be innen a világot. A Szent Szűz az üzenetek által egyre hatékonyabban formálja az egész világ lelkiségét. Újra és újra biztat az imára és a böjtre. Ezek nélkül képtelenség megtérésről beszélni. A böjt fogalma többé-kevésbé világos az ember előtt. (A Boldogasszony szerdán és pénteken kéri a kenyéren és vízen való böjtöt.) Az ima művészetének megtanulása már sokkal nehezebb. A Szűzanya sok tanács mellett itt is ajánlja a rózsafüzért. A Szent Szűz arra biztatja gyermekeit, hogy „állandóan égő kívánságot és vágyat érezzetek Isten után”, és „imádkozzatok, amikor tudtok, imádkozzatok, ahogyan tudtok, de imádkozzatok egyre többet.”
A jelenések még nem fejeződtek be, ezért végleges vizsgálati eredmény sem született. 


***



JÚNIUS: JÉZUS SZÍVE HÓNAPJA


Jézus lándzsával átszúrt szívének tisztelete – a tövissel koronázott fő és az öt szent seb mellett – az áhítat világából keletkezett. Szellemében, tartalmában oly régi, mint maga az egyház. A Szent Szívet magasztalták oly csodás szentek, mint Bonaventúra, Helftai Gertrúd és Sziénai Katalin. A 16. században a jezsuiták által terjesztett lelkiséget a tökéletességre törekvés útjának tartjuk. Mindaz, aki erre az útra tér, Jézus lelkivilágának, azaz szívének utánzására és követésére vállalkozik.

A Szent Szív tisztelete a 18. század folyamán Franciaországban Eudes Szt. János buzgólkodása és Alacoque Szt. Margit misztikus látomásai révén terjedt tovább. Az Úr Jézus Margitnak egy látomásban kinyilvánította azt a kívánságát, hogy e titoknak külön ünnepet szenteljenek. Egyúttal megígérte: „Szívembe írom, és onnan soha ki nem törlöm azok nevét, akik ezen ájtatosságot terjesztik”.

A Jézus Szíve ünnep hivatalos római jóváhagyása XIII. Kelemen pápa által történt 1765-ben. Az utóbbi kor pápái is mellette voltak ennek a kultusznak. 

IX. Pius 1856-ban kiterjesztette az ünnepet az egész egyházra, mert addig csak némely országban és szerzetes közösségben tartották. XIII. Leó 1900-ban a világot felajánlotta a Szent Szívnek. XI. Pius 1928-ban emelte az ünnep rangját és a patrisztikus hagyományba helyezte. Azt tartotta, hogy e tisztelet kiváló gyógyszer a kor rendkívüli bajaira, így a vallási lanyhulás és elhidegülés ellen. Az ünnep ma is a buzgóság élesztője, védelem minden olyan áramlat ellen, mely a vallásból az érzelmet kiküszöbölve, azt pusztán világnézetté formálná. A Jézus Szíve tisztelet „summája” XII. Pius 1956-ban kiadott enciklikája, a Haurietis aquas, melyben a pápa a Jézus Szíve tisztelet „csodálatos újkori fejlődéséről” beszélt. E tisztelet ezzel az enciklikával érte el csúcsát, majd hamarosan a jelen egyházi élettel együtt válságba került. Azoknak, akik ma a kereszténység jövőjéért aggódnak, meg kell kérdezniük, hogy Isten népének javára hogyan lehet megújítani és elmélyíteni a Jézus Szíve tiszteletet, mely a keresztény élet központjába és legmélyébe akar vezetni az embert.

33. Zsoltárból: „Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet tulajdonául kiválasztott! …íme, nézi az Úr szeme azokat, akik félik őt, akik remélik irgalmát, és megmenti a haláltól lelküket, s éhínség idején is táplálja őket. Lelkünket az Úr hordozza, ő segít meg s oltalmaz minket”. Az egyház Jézus Krisztus nagy családja, melyet Jézus irgalmasságában örökségül választott magának. E választás alapozza meg azt a föltétlen bizalmat, mellyel Jézus irgalmasságára, szent Szívének szeretetére bízzuk magunkat. A szent Szív legfőbb óhaja, hogy megmentsen minket a bűntől, a lelki nyomorúságtól és haláltól; és hogy tápláljon minket földi küzdelmeink során, ezért adta önmagát nekünk eledelül az Oltáriszentségben, az Eukarisztiában.

25. Zsoltárból: „Édes az Úr és igazságos, ezért útbaigazítja a vétkeseket. Végzésével vezérli az alázatosakat, megtanítja útjaira a szelídeket”. Jézus Szíve számunkra az erények iskolája. Ő számunkra a törvény, mely szelídségre és alázatra oktat minket. Jézus mondja: „Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat találtok lelketeknek. Mert az én igám édes és az én terhem könnyű” (Mt 11,28-30). A világ ezt soha nem fogja megérteni: számunkra ez a törvény, ez az „iga” nem teher, hanem Isten irgalmának jele, „édes” nekünk, mert ez óv meg a tévelygéstől.

Az Úr Jézus szeretete irántunk mérhetetlen. Majdnem ugyanolyan mérhetetlen a mi hálátlanságunk is. Dacára annak, hogy úgy szerette az Úr Jézus a bűnös embert, hogy még halála után is szíven szúratta magát érettünk azért, hogy utolsó csepp vére is kifolyjon üdvösségünkre, - elfeledjük szentséges Szívének szeretetét, bántjuk, keserítjük napról-napra. A bűneinkkel megsértett isteni Szívet engesztelnünk kell. Engesztelnünk azokért a bántalmakért, melyekkel Őt a legméltóságosabb Oltáriszentségben illetik (litánia, gyümölcsöző szentáldozás, az irgalmas szeretet cselekedetei, felajánló imádság).   

Az Úr magán-kinyilatkoztatása különös lelki védelmet ígért azoknak, akik az isteni Szív szolgálatának szentelik magukat:

„megáldom a házakat, melyekben Szívem képét kifüggesztik, tisztelik”;

„Szívem túláradó irgalmasságában megígérem, hogy mindazoknak, akik kilenc egymás után következő hónap első péntekjén megáldoznak, s ezt felajánlják engesztelésül a világ bűneiért, megadom a végső állhatatosság kegyelmét, hogy tudniillik nem fognak szentségek nélkül kimúlni, és hogy Szívemben biztos menedékhelyük lesz haláluk óráján” („nagykilenced”).

Befejezésül hadd idézzem fel a „Jézusomnak szívén megnyugodni jó” kezdetű közismert népénekünket, amelynek egy új harmadik versszaka is van. Ez az ének Jézus Szívét mint

  • vigasztalónkat;
  • megváltásunk forrását;
  • Isten adományainak kincsesházát szemléli.
  1. vsz.: Jézusomnak Szívén megnyugodni jó, elmerülni benne csendes tiszta tó, földi bútól, bajtól Szíved enyhülést ad, tenálad lelkünk megpihen, ki sírva sírt: vigad.
  2. vsz.: Jézusom szent Szívét lándzsa döfte át, megnyitotta nékünk drága oldalát, szent Szívébe rejtve törli minden bűnünk, a szenvedés ott nem sajog, őbenne örülünk.
  3. vsz.: Jézus áldott Szíve Isten temploma, irgalomnak háza, mennynek ajtaja, benne vannak rejtve mind a szép erények, a bölcsességnek kincsei, az Isten titkai. 



***


Húsvét ünnepén...


Napjainkban szinte nem telik el úgy nap, hogy valamilyen rossz hírt ne közvetítene a sajtó vagy a rádió, televízió. Hallani természeti csapásokról, háborús konfliktusokról, terrorista akciókról, betegség vagy éhhalál sújtotta vidékekről, családi tragédiákról, stb.. Lám, - mondhatja valaki kellő gúnnyal és cinizmussal - még az Isten is tehetetlenül áll a világban uralkodó kaotikus és gonosz erőkkel szemben. Mintha kényszeredetten magára hagyta volna a világot, beismerve ezzel gyengeségét. Egyesek úgy érezhetik, semmi sincs már a földön, aminek örülni lehetne. Az emberiség saját vesztébe rohan, napjai meg vannak számlálva.

Ettől a nyomasztó életérzéstől tesz szabaddá minket Húsvét misztériumának megértése és liturgikus ünneplése. Isten semmiképp nem azonosítható a felvilágosodás korának deista istenével, aki miután a világot, a természetes rendet tökéletesen létrehozza, többé már nem avatkozik bele (vö.: Madách Imre: Az ember tragédiája c. művének istenképe). A Biblia lapjait olvasva és a keresztény tanításra figyelve megértjük, hogy Istennek nem közömbös a mi földi történelmünk, nem közömbös az emberi élet sem. Készen áll - vagyis tud és akar - cselekedni érte.

Megváltót ígért és küldött, hogy az embereket a bűntől megváltsa és üdvözítse. Mert Isten nem leli kedvét a bűnös ember halálában, hanem azt akarja, hogy megtérjen és boldogan éljen. Már itt a földön, majd az örökkévalóságban. Szeretetének legnagyobb és legmeghatóbb kifejezése az, hogy mindezért egyszülött Fiát áldozta fel. Sík Sándor piarista pap, költő és prózaíró így énekli meg üdvösségünk titkát: „A halál és élet harcra szállt. Meghalván az Élet, a halálon Úr lett. A halál és élet harcra szállt”(SZVU 86/2). Ezen a napon kereszténységünk kétezer éves tapasztalata és öröme hirdettetik meg a nagyvilágban: Jézus Krisztus feltámadt, Jézus Krisztus él!

Húsvéti örömünk valódi oka az, hogy Jézus saját feltámadásával mégiscsak megmutatta isteni erejét. Tévedtek, akik nagypénteken azt gondolták, hogy a világ legnagyobb bolondját, egy eszeveszett őrültet feszítenek a keresztfára. Figyelemre méltó annak a századosnak a hittétele, aki szemtanúja volt Jézus kivégzésének. A Kereszten Függőt látva így szólt: „Ez az ember valóban Isten Fia volt”! Jézus tényleg győzött a halál fölött, az ellene fellépő emberi és démoni gonoszság fölött!  Megdöntötte a pusztító Sátán hatalmát. Minden esemény, ami ezt megcáfolni látszik mostani világunkban, csupán látszólagos.

A Feltámadt Krisztus egyik jól ismert ábrázolása, amikor a megnyílt sziklasír felett áll, megdicsőült fényben ragyogva, kezében győzelmi zászlóval. Ez a kép Jézus megváltói tettét hirdeti. Az első emberek bűne miatt megszűnt a harmonikus kapcsolat Isten és teremtménye között. Szent Pál apostol szerint ennek súlyos terhe az, hogy a „kárhozat fiai” lettünk. A Názáreti Jézus volt az, aki visszaszerezte számunkra Isten barátságát, megnyitotta előttünk mennyországát. Húsvétvasárnapján nem csak sziklasírja nyílt meg, hanem az örök élet kapuja is.

Éppen ezért a keresztény Húsvétot ünneplő ember már nem borúlátó többé. Aki hisz a feltámadt Krisztusban, az már az öröm embere és nem a csüggedésé. Hiszi és vallja: a világtörténelem folyását tulajdonképpen Isten tartja kézben, és kormányozza végső célja, beteljesedése felé. Ő ma is szüntelenül gondoskodik a világról és az egyes emberről is, amikor megadja neki mindazt, ami üdvösségéhez szükséges. A hittel rendelkező emberek bizonyságtétele ez, amely a kételkedők, hitetlenkedők számára is ugyanúgy személyes tapasztalattá válhat, mint ahogy Tamás apostol életében látjuk. Ha elindulunk Isten irányába, akkor Isten is közeledni fog felénk. Ha megtérünk Hozzá, akkor mellénk szegődik. Ha nyitottak vagyunk Istenre, akkor érezni fogjuk szerető, megszentelő jelenlétét.

Húsvét ünnepén zengjük együtt az Egyház sokszázados magasztaló-könyörgő énekét, mely Krisztus királyságát, fönségét hirdeti, s tőle, mint Uralkodótól kéri az Egyház, hazánk, közösségünk, valamennyiünk számára a békét, jólétet és üdvösséget:

 

CHRISTUS VINCIT, CHRISTUS REGNAT, CHRISTUS IMPERAT!

 KRISZTUS GYŐZ, KRISZTUS URALKODIK, KRISZTUS PARANCSOL! 


***



Húsvét Ünnepi Miserend

 

Április 18. Nagycsütörtök – Szentmise az utolsó vacsora emlékére:

             17.00 Egerszalók, 18.30 Egerszólát

 

Április 19. Nagypéntek – Az Úr szenvedésének ünneplése:

             15.00 Demjén, 16.30 Egerszalók, 18.00 Egerszólát

 

Április 20. Nagyszombat – Jézus sírban nyugvása:

            10.00-11.00 Egerszalókon szentsír látogatása

 

            HÚSVÉTI VIGÍLIA: 17.00 Egerszólát, 19.00 Egerszalók

 

Április 21. Húsvétvasárnap, Urunk feltámadása (misék elején ételszentelés):

             8.30 Egerszólát, 10.00 Egerszalók, 11.30 Demjén

 

Április 22. Húsvéthétfő: NINCS SZENTMISE


***


A fájdalmas rózsafüzér

 

A Szent István Társulat gondozásában 1982-ben jelent meg a Beszélgetés a Mesterrel című imakönyv. Fernand Lelotte jezsuita szerzetespap Rabboni c. műve alapján írta Hetényi Varga Károly. Alcíme: „Imák és elmélkedések – Útjelzők a modern keresztény önnevelésben”. Az imakönyv elsősorban a katolikus ifjúság számára készült, a fiatalokat kívánja megszólítani. A Nihil obstat és az Imprimi potest jelzik, hogy a katolikus hittel szinkronban lévő és egyházi jóváhagyást nyert elmélkedések és imák gyűjteményét tarthatja kezében az olvasó. Az alábbiakban ebből az imakönyvből idézem a fájdalmas olvasó elmélkedéseit, kiegészítve azokat odaillő szentírási részletekkel.    

 

Röviden a rózsafüzér imádkozásának művészetéről

Nem szereted azt, ami gépies, egyhangú. Minden ilyen elriaszt. Ezért nem szabad a rózsafüzért gépiesen és unottan imádkoznod.

Ellenkezőleg: Ugyanazon szavak ismétlődése indítson arra, hogy elmélkedj és elgondolkozz Krisztus és Szűz Mária életének titkairól. A rózsafüzér titkai hitünk alaptételei. Tele vannak mélységgel és szépséggel. Legyenek életünk irányító törvényei is!

Jézus után Mária a legelső. Ezért kell életünk útját Szűz Mária élete szerint igazítani.

Ha egy kép tetszik, ha szeretjük, gyakran megnézzük. Egy dalt, amely nekünk szól, szívesen ismétlünk.

Ha nagy fájdalom szorítja össze lelkünket, nem szívesen váltogatjuk az imádság szavait.

A rózsafüzértitkokat mint szép képeket alakítsd ki magadban. Szeresd az Úrnak és Anyjának a tetteit: örömüket, fájdalmukat, fönségüket és megdicsőülésüket. Amíg ajkad az Üdvözlégy Máriát ismétli, szívedben, lelkedben a titok mélységein elmélkedj!

Gondold át minden tized előtt a titok tartalmát és jelentőségét!

Ha az ismétlés szíved természetévé válik, a rózsafüzér nem lesz unalmas.

Ez a rózsafüzér imádkozásának művészete.

Akit szeretünk, annak a jelenléte sohasem unalmas.

Ha a rózsafüzért imádkozod, szedd össze minden kérésedet, saját és szeretteid fájdalmát, szívednek minden óhaját, és foglald be a Miatyánkba és az Angyali Üdvözletbe!

 

A FÁJDALMAS TITKOK

Köszöntjük Szűz Máriát. Mint fájdalmas Anyát látjuk őt, ahogy ölében tartja és nézi Szent Fiának holttestét, amelyet szenvedéseinek nyomai borítanak.

Tekintsünk Szűz Máriára és halott Fiára, s elmélkedjünk csendesen megváltásunk történetén, ahogy a titkok elénk tárják!

 

1. Aki érettünk vérrel verejtékezett

Lk 22, 39-46: (Jézus) ezután kiment, és szokása szerint elindult az Olajfák-hegyére. A tanítványok is elkísérték. Amikor odaért, kérte őket: „Imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek!” Aztán odébbment, úgy egy kőhajításnyira, és térdre borulva imádkozott: „Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely! De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!” Megjelent neki az égből egy angyal, és megerősítette. Halálfélelem kerítette hatalmába, és még buzgóbban imádkozott. Verejtéke mint megannyi vércsepp hullott a földre. Aztán abbahagyta az imát, és visszament a tanítványokhoz. Azok közben elaludtak bánatukban. Rájuk szólt: „Miért alusztok? Keljetek fel és imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek!”

Elmélkedés: Jézus az Olajfák hegyén földre roskad. Arcáról véres verejtékcseppek hullanak a földre. Előre látja az emberek bűnét, hálátlanságát, hűtlenségét, árulását. Mindenki elhagyta a borzalmaknak ezen éjszakáján. Az emberek bűneiért vállal mindent magára.

De valahol Mária az Úrral együtt imádkozik. Egyedül ő mentes minden bűntől, s mindig segíteni fog nekünk, hogy Krisztus kegyelmével a bűnt legyőzzük. Ezért kell őt mindig kérnünk:

Imádkozzál érettünk, bűnösökért!

 

2. Akit érettünk megostoroztak

Mt 27, 24-26: Pilátus látta, hogy nem megy semmire, sőt a zajongás még fokozódik is. Vizet hozatott, s a nép szeme láttára megmosta kezét: „Ennek az igaz embernek vére ontásában én ártatlan vagyok - mondta. - Ti lássátok!” Erre az egész tömeg zúgta: „Vére rajtunk és fiainkon!” Akkor szabadon bocsátotta Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta nekik, hogy feszítsék keresztre.

Elmélkedés: Szörnyű kínokat szenvedett Jézus az oszlopnál, ahol megostorozták. Vezekelt az emberek érzékisége, tisztátalansága és romlottsága miatt. Ő, az Isten Fia, aki a legtisztább Szűztől született, hagyta, hogy szent és ártatlan testét verjék.

Kérjük őt, és a legszentebb, makula nélkül való Szüzet, hogy testben és lélekben tiszták lehessünk!

 

3. Akit érettünk tövissel megkoronáztak

Mt 27, 27-30: A helytartó katonái bevitték Jézust a helytartóságra, s odagyűjtötték köré az egész helyőrséget. Megfosztották ruhájától, bíborszínű köntöst adtak rá. Tövisből koszorút fontak, fejére tették, jobb kezébe pedig nádszálat adtak. Aztán térdet hajtottak előtte, és így gúnyolták: „Üdvözlégy, zsidók királya!” Közben leköpdösték, fogták a nádat s verték a fejét. 

Elmélkedés: Töviskoszorú, bíborpalást, nádszál… Ezekkel gúnyolták ki Krisztus valódi királyságát.

Azért szenvedi el, hogy gőgünkért és büszkeségünkért vezekeljen.

Ő a mennynek és földnek igazi királya, neki jár minden tisztelet.

Önzés és kíméletlen uralomvágy nem férnek össze Krisztus királyságával. Ezt mutatja nekünk az Úr ebben a titokban. Szűz Máriával kérjünk tőle alázatos lelkületet.

 

4. Aki érettünk a nehéz keresztet hordozta

Jn 19, 17: Maga vitte keresztjét, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. 

Elmélkedés: Szeretetből veszi vállára Jézus a keresztet, és viszi a Koponyák hegyére.

Háromszor esik el útközben, és háromszor kel föl.

Mária csendes megadással áll az úton, együtt szenved fiával.

Nekünk is végig kell járnunk keresztutunkat. Az élet szenvedései, csalódásai, keserűségei mindegyikünket utolérnek, senkit sem kerülnek el. Ezt a keresztet a Megváltó nyomában nekünk is hordoznunk kell. Szűz Máriához hasonlóan bátran és odaadóan kell az Üdvözítőt követnünk.

 

5. Akit érettünk keresztre feszítettek

Jn 19, 18-19. 25-30: Ott keresztre feszítették, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készíttetett, és a keresztfára erősítette. Ez volt a felirat: „A názáreti Jézus, a zsidók királya!” … Jézus keresztje alatt ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, aki Kleofás felesége volt és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: „Asszony, nézd, a fiad!” Aztán a tanítványhoz fordult: „Nézd, az anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány. Jézus tudta, hogy már minden beteljesedett. De hogy egészen beteljesedjék az Írás, megszólalt: „Szomjazom!” Volt ott egy ecettel teli edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték és a szájához emelték. Amint Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” Aztán lehajtotta fejét és kilehelte lelkét.

Elmélkedés: Jézus a Golgotán a legdrágábbat, életét áldozta érettünk. Ekkor ütött megváltásunk órája.

Az Úr minden szenvedésének végső értelme: megváltani bennünket a bűntől.

Szűz Mária a kereszt alatt áll. Mindent együtt visel az Úrral. Így kell Jézussal együtt elviselnünk nekünk is minden szenvedést. Itt, a kereszt alatt megköszönjük a Megváltónak irántunk tanúsított minden szeretetét. Hálát és tiszteletet ígérünk különösen azok iránt, akik azon fáradnak, hogy bennünk Krisztus műve, a megváltás termékeny legyen. Ezek lelkipásztoraink, szüleink, nevelőink.

Szűz Mária által, aki a kereszt alatt állott, ajánljuk föl ígéretünket a Megváltónak.


***


A bűnbánat jótékony hatásai


Március 6-án, hamvazószerdával kezdetét veszi a negyvennapos nagyböjti időszak, amelyhez - emberi életünket, mindennapjainkat érintve -, szorosan kapcsolódik a bűnbánattartás, a lelki megtisztulás, egyfajta életrendezés (a hamvazás szertartása is erre hív bennünket). E bűnbánati szent időben olvassuk az alábbi írást nagy lelki haszonnal, lelki gyümölcsöket teremvén életünkben!

 „Mindig zavar, ha valaki azt mondja, hogy a bűnbánat lehangoló és ártalmas, mert szerintem ennek az ellenkezője igaz. Bűneink beismerése és meggyónása éppen hogy az egyik leghasznosabb és legörömtelibb dolog az életben"– írja internetes naplójában Dwight Longenecker. Az anglikán lelkészből lett katolikus pap a szentség lelki kegyelmei mellett a bűnbánat tizenhárom kézzelfogható, jótékony hatását sorolja fel:

• A bűnbánat hatására reálisabban látom magam. Amint kimondom: „Uram, Jézus, könyörülj rajtam, bűnösön", minden önámítás szertefoszlik; olyannak láthatom magam, amilyen tényleg vagyok.

• A bűnbánat hatására reálisabban látom a többi embert. Sőt nemcsak reálisabban, hanem együtt érzőbben. Ha bűnökkel küszködő, gyarló ember vagyok, akkor mindenki más is az. Hogy is szokták mondani? „Légy megértő, hisz mindenki küzd."

• A bűnbánat hatására reálisabban látom Istent. Ha bűnös ember vagyok, és ezzel tisztában vagyok, Istent is mindjárt tisztán kezdem látni. Megszűnik az érzelgősség, a félelem és a többi hamis istenkép, és úgy tekinthetek rá, mint szerető, irgalmas Atyára.

• A bűnbánat fogékonnyá tesz a tanulásra. Aki azt hiszi, mindent tud, nem képes újat tanulni. Aki erényesnek véli magát, nem tud újat tanulni az erényről. Bűnösségem beismerése az első lépés a megvilágosodás felé.

• A bűnbánat ráébreszt, hogy szükségem van Istenre. Az „Uram, siess segítségemre!" kiáltás a szükséget szenvedő ember kiáltása. Csak akkor kaphatjuk meg, amire szükségünk van, ha kérjük; és csak akkor tudjuk kérni, ha felismertük, hogy szükségünk van rá.

• A bűnbánat megnyitja a szívet. A megkeményedett szív félelmetes; aki igazán megbánja bűneit, nem lehet keményszívű. A bűnbánat kiáltásával hatalmas lelki ugrást teszünk. A megnyitott szív ujjong, énekel.

• A bűnbánat az emberség szívéhez visz közel. Amikor megbánom bűneimet, megdöbbentően új fényben kezdem látni az emberi létet, az egész kultúrát, a történelmet, a kapcsolatokat. Az egész világ egyfolytában Istenhez kiált. Az emberiség minden vívmánya, tudásszerzése, egész kultúrája minden ízében Isten utáni vágy, és ezt most világosan látom.

• A bűnbánatnak örvendeznek az angyalok – ez benne van az evangéliumban.

• A bűnbánattól üvöltenek a démonok – ez benne van a tágabb evangéliumban.  

• A bűnbánat emlékeztet a halálra – s ez jó.

• A bűnbánat alázatossá tesz. Az alázat latinul humilitas, a humus (föld) szó rokona. A bűnbánat leszállít a földre. Leszállít oda, ahol a helyemre kerülök.

• A bűnbánat örömmel tölt el. Először fájdalommal, aztán örömmel. Ha leszálltam a földre, leszálltam saját magamhoz, s ez örömöt ad, szabaddá tesz és megvidámít.

• A bűnbánat segít, hogy önmagammá legyek. Végre az lehetek, akinek teremtettek. Ez vagyok. Jó vagyok, de nem tökéletes. Bűnös vagyok, de feloldoztak. Isten bukott gyermeke vagyok, akit felemeltek, talpra állítottak, leporoltak, és ráállítottak a hazafelé vezető útra.



***

Álarc vagy Krisztus-arc?

 

A farsang évente visszatérő időszak, amelyben önfeledten, a vigasságnak, az örömnek próbálunk élni. A keresztény életörömöt most a táncban, a bálokon, az ünnepi szórakozásban éljük meg. Ezek az alkalmak lehetőséget nyújtanak emberi kapcsolataink építéséhez, és a generációk közötti összhang megteremtéséhez. Nem feledjük, akkor is Krisztushoz tartozunk, amikor szórakozunk, táncolunk, mulatságokon veszünk részt.

A XV. századi adatok szerint ilyenkor a férfiak és a nők ruhát cseréltek, álarcot viseltek és állatruhákat öltöttek fel. A kis falvaktól a királyi udvarig mindenütt farsangoltak hazánkban. Napjaink leglátványosabb farsangi alakoskodása a Mohácson lakó délszlávok csoportos busójárása. A busók fából faragott álarcokban jelennek meg. A busóálarcot eredetileg csak felnőtt sokác férfiak ölthették fel, a legények másfajta álarcot viseltek.

Mágikus erőt tulajdonítunk az álarcoknak, a jelmezeknek. Egy kicsit azzá akarunk válni, amit magunkra öltünk. Mindnyájunkat a saját vágyvilágunk motivál. Tudatosan, vagy néha kevésbé tudatosan, a bennünk munkáló vágyainkat szeretnénk ilyenkor - a vízkereszttől húshagyó keddig tartó napokban - megvalósulva látni. A kisgyerek felveszi az anyja ruháját, a kisfiú belelép az apa nagy cipőjébe. Ilyenkor azt gondolja a kislány, hogy ő tényleg a mama, a fiú pedig, hogy ő tényleg a papa, s megpróbálnak úgy is viselkedni. Kicsit így vagyunk a jelmezeinkkel is. A vágyaink "báloztatják" velünk ezeket a jelmezeket, hiszen egy kicsit mások szeretnénk lenni. Hiszen jó lenne sokszor erősnek látszani, elrejteni a gyengeségeinket, a nem megmutathatónak vélt oldalainkat, azt gondolva, hogy sokkal pozitívabban értékelne minket a környezetünk, ha mi olyan szépek lennénk, mint amilyenné a jelmez varázsol.

 Viselünk-e álarcot a hétköznapi életben? Vagy pedig egyszerűen csak arcaink vannak, amelyek mind rólunk szólnak, és a helyzeteknek megfelelően képessé tesznek arra, hogy a másik emberrel kapcsolatba lépjünk? A különböző helyzetekben másként viselkedünk. Előfordul, hogy hétköznapi álarcaink kifejezetten a másik megtévesztésére szolgálnak. Amikor valaminek a látszatát akarom kelteni, tudva, hogy az tőlem teljesen idegen. Előnyt szeretnék elérni, vagy azt, hogy megfeleljek a környezet elvárásainak. A hétköznapi életben az álarc kifejezetten veszélyes. Rádermedhet az ember arcára, és akkor a személy elveszti a kapcsolatát belső lényegével. Mert hiszen az ember személyisége legmélyéből meríti önmagát, azt juttatja érvényre a különböző élethelyzetekben. Ennek pedig az a feltétele, hogy a megmutatott arcaink valóban hozzánk tartozzanak.

Nehezen nézünk szembe önmagunkkal. Nem könnyű elfogadni önmagunkat és korlátainkat. Senki sem tökéletes születése pillanatában, de a személyiségünket valamiképpen ki kell bontakoztatnunk, meg kell valósítanunk. Fel kell fedeznünk a magunk talentumait, és a talentumainkat kamatoztatni kellene. Az, hogy el tudjuk-e fogadni önmagunkat, teljesen attól függ, hogy milyen az Istennel való kapcsolatunk. Tudjuk-e olyan szemmel nézni magunkat, mint ahogyan a Teremtő, Elfogadó és Szerető Isten tud minket nézni. Ahogy ő itt és most elfogad engem a korlátaimmal, a lehetőségeimmel, a pillanatnyilag megvalósuló önmagammal, vagyis amilyen vagyok. Képes vagyok-e én ezt a szeretetet úgy viszonozni, hogy szeretettel elfogadom magam, mint a kibontakozás lehetőségét?

Hamar elmúlik a hangos vigasság időszaka. Utána egy sokkal csendesebb idő következik: a nagyböjt. Az igazi ideálkép felé vezető úton az önvizsgálat sok értékes információt adhat számunkra. Nekünk, keresztény embereknek nagyon nagy ajándékunk van: Jézus Krisztus, aki Megváltó, ugyanakkor egy teljes értékű emberi életet is elénk élt. Ő keresztény örömünk és reményünk forrása. Nem az ő életét kell megvalósítanunk, hanem a miénket, és önmagunkból a saját talentumaink szerint kell kidolgoznunk egy életen át ennek a Krisztus-arcnak a ránk eső vonását. 


***


BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK!


B.Ú.É.K.! - keresztény értelmezés szerint ezt a jókívánságot rövidíti: Bízd Újra Életed Krisztusra!

2019. január 20-27 között világszerte ökumenikus imahetet tartanak. Miért is találkoznak egymással immár fél évszázada a katolikusok és a protestánsok?

A keresztények egységéért imádkoznak. Ez megegyezik Krisztus Urunk akaratával. Főpapi imájában ezt kérte Atyjától: „ahogyan te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy ők is egy legyenek mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem” (Jn 17, 21).

Fontos tehát az egység. A közmondás is úgy tartja, hogy „egységben az erő”. Ennek a szeretet egységnek az ellenpólusa a széthúzás. Sajnos gyakran tapasztalható ez is az emberi közösségekben.

Pál apostol figyelmeztet a napjainkban is veszélyeztetett lelki egység fontosságára: „Igyekezzetek megtartani a lelki egységet a béke kötelékében. Egy a test és egy a Lélek, amint hivatásotok is egy reménységre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség” (Ef 4, 3-5), vagy máshol: „Kérlek titeket, testvérek, a mi Urunk, Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan ugyanazt mondjátok, és ne legyen köztetek pártoskodás,… Talán részekre oszlott Krisztus?” (1 Kor 1,10.13).

A történelem sajnos igazolta az Úr Jézus és apostola aggódását az egyházi közösség iránt. A keresztények többszörösen is megosztottá váltak. Fáj ez nekünk, mint megannyi seb Krisztus Testén. Hálát mondunk Istennek az ökumenikus mozgalomért, amelynek köszönhetően több seb már kezd begyógyulni. Nagy segítséget jelentenek a közeledésben egyes lelkiségi mozgalmak is, mint pl. a Taize-i lelkiség, a Focolare, vagy a karizmatikus megújulás.            

Az egyetemes isteni Lélek világunkban való aktív jelenlétének élményszerű megtapasztalásakor, valamint az evangéliumi szeretet gyakorlásakor a felekezeti határok elveszítik jelentőségüket. Fontos az összefogás, hogy kellő erővel képviseljük Jézus Krisztus szellemiségét jelen társadalmunkban. Abban a társadalomban, amely könnyen irányt téveszt, amely képes elveszíteni józan tájékozódó képességét. Naponta látjuk: nem azután ragaszkodik, ami az egyes ember és családjaink életét gazdagítaná, lelkét nemesbítené, hanem azután, ami tönkreteszi, ami teremtő Istenétől elidegeníti.

Napjainkban értékmentő és értékközvetítő feladatunk van! Nekünk: katolikusoknak és más felekezetű keresztényeknek együttesen.

Elgondolkodtató, hogy egy vallásos fiatal is jobban tud lelkesedni a valós élettől idegen (mese)film-hősökért, mint Jézusért, vagy a példás, szent életű, ugyanakkor nagyon is a földön járó, hús-vér keresztény hősökért. Érdekes, hogy Jézust senki sem sztárolja. Talán unalmas az ő személye?

Az új esztendőben sem lehet fontosabb számunkra, mint a Krisztusban megélt élet! Szeressük, szolgáljuk Üdvözítőnket még jobban, és szerettessük meg gyermekeinkkel, unokáinkkal is! Mert csak így óvhatjuk meg őket a rájuk leselkedő veszélyektől: rossz társaságtól, drogtól, a keresztény hitet és erkölcsöt semmibe vevő, azon átgázoló életviteltől.

Az élet művészetének ismerete, az emberhez egyedül méltó igaz, szent és örök élet a mi nagy kincsünk. „Ez a kincsünk pedig cserépedényben van” (2 Kor 4,7). Imádkozzunk most együtt azért, hogy hűek maradjunk Jézus Krisztushoz és Egyházához! Kérjük a Szentlélek erejét a mostani, emberpróbáló időkben is, hogy bátran szembeszálljunk a lelket és jó ízlést romboló evilági áramlatokkal, és valamennyien, fiatalok és idősek, Krisztus képére alakuljunk.

 

Áraszd reánk Uram Isten, minden lelki, testi áldásaidat és Szent Lelked által naponként téríts hozzád bennünket, hogy térhessünk, hogy Téged jobban ismerhessünk, félhessünk, szerethessünk, tisztelhessünk és mindenben a mi engedelmességünket kedves áldozatul a Te szent Felségednek bemutathassuk…(az 1597. évi Debreceni Református Imádságoskönyvből)


***


Karácsony Ünnepi Miserend


December 24. Hétfő. Karácsony Vigiliája.

                            Éjféli szentmise: 21.00 Demjén, 22.30 Egerszólát, 24.00 Egerszalók.

December 25. Kedd. Urunk születése, Karácsony - Parancsolt ünnep.

                              Ünnepi szentmise:  8.30 Egerszólát, 10.00 Egerszalók, 11.30 Demjén.

December 26. Szerda. Szent István első vértanú.

                            Ünnepi szentmise: 8.30 Egerszólát, 10.00 Egerszalók

December 27. Csütörtök. Szent János apostol és evangélista.

                            Ünnepi szentmise 7.30-kor az oltárra tett szándékokra.

December 28. Péntek. Aprószentek, vértanúk.

                            Ünnepi szentmise 7.30-kor. Engesztelés az abortuszokért. 

December 29. Szombat. Szentmise 16 órakor.

December 30. Vasárnap. A Szent Család: Jézus, Mária és József.

                             Ünnepi szentmise:  8.30 Egerszólát, 10.00 Egerszalók, 11.30 Demjén.

December 31. Hétfő. Szilveszter.

                            Hálaadó szentmise: 16.00 Demjén, 17.30 Egerszalók, 19.00 Egerszólát

Január 1. Kedd. Szűz Mária, Isten Anyja (Újév) - Parancsolt ünnep.

                            Ünnepi szentmise:  8.30 Egerszólát, 10.00 Egerszalók, 11.30 Demjén.


***


Karácsonyra készülünk


Advent két tanítómestere Izajás próféta és Keresztelő János. Mindketten ugyanazt hirdetik meg: az Isten jön, hogy megszabadítsa népét.

Izajás Kr. e. a 6. században, a babiloni fogságban hirdeti a zsidóság hazatérését. A hazatérőknek a pusztában megfelelő utat kell készíteni, mert az Úr azon keresztül vezeti vissza népét hazájába. Amíg Izajásnál hatalmas, erős uralkodóként, politikai szabadítóként jelenik meg Isten, úgy „a Keresztelő”-nél inkább szellemi – erkölcsi szférában mutatkozik be.

Tanítása alapján Názáreti Jézus a pusztaságban, vagyis a bűnökkel terhelt világban szenvedő ember szabadítója. Jézusban a minden embert boldogítani akaró és boldoggá tevő Isten érkezett hozzánk. János küldetése az volt, hogy felkészítse, szabaddá tegye a Megváltó előtt az emberi szíveket. Mindenkit életmód-változtatásra, életrendezésre szólított fel: „Tartsatok bűnbánatot, térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!”

Adventi kérdések: Jó ösvényen halad az életem? Nyitott vagyok Istenre? Jézus a spirituális valóságban most is úton van felénk. Találkozni akar veled, hogy újult erővel töltsön be téged; hogy életét élve boldog legyél és üdvözüljél. Ez a mostani találkozás akkor lesz sikeres, ha gondos készület előzi meg. Készüljünk ezért Üdvözítő Istenünk eljövetelére bűnbánattal, őszinte bűnvallomással, valamint életünk jobbításával.          

Jézus születésének hírüladása örömhír. Jézus Krisztus által a mindenható Isten siet segítségünkre. Érkezése mindenkor új remény. Vele joggal remélhető, hogy szép beteljesedés előtt áll a világ. Remélhetjük, hogy Vele egyre kevesebb lesz a nyomor, és többé már nem lesz a halálé az utolsó szó. Remélhetjük, hogy Isten megannyi bűnünk és gyarlóságunk ellenére elfogadja és beteljesíti életünket. Ez a remény nem emberi, hanem isteni ajándék, amelyet osztogatnunk kell. Karácsony az isteni remény és ajándék osztogatása, amelybe nekünk is be kell kapcsolódnunk.

Amilyen az adventünk, olyan lesz a karácsonyunk is! Hiába született meg Jézus kétezer éve Betlehemben, ha nem születik meg mibennünk! Ha sikerül szeretetben növekednünk az Advent folyamán, igazi lesz a Karácsonyunk: Jézus megszületik bennünk, közöttünk; és a körülöttünk élők számára is.


***


A halál misztériuma

 

A II. Vatikáni Zsinat „Gaudium et spes” kezdetű, az Egyház és a mai világ viszonyáról szóló lelkipásztori konstitúciójából (GS 18; 22):

Az ember sorsa a halállal szembesítve válik a legnagyobb rejtéllyé. Az embert gyötri a fájdalom és a test fokozódó felbomlása, és még inkább a rettegés, hogy egyszer s mindenkorra szűnik meg majd a léte. Igaza van azonban, amikor szívének ösztönzésére irtózattal utasítja el azt a gondolatot, hogy személyisége teljesen szertehull, és végképpen megsemmisül. Az ember lázad a halál ellen, mivel magában hordja az örökkévalóság magját, amely nem vezethető vissza a puszta anyagra. A technika összes próbálkozásai, bármilyen hasznosak is, nem képesek csillapítani szorongását. Az élet meghosszabbítása ugyanis nem elégítheti ki a továbbélésnek azt a vágyát, amely kitéphetetlenül gyökerezik az ember szívében.

A halállal kapcsolatban csődöt mond minden képzelet; az Egyház azonban, minthogy a kinyilatkoztató Istentől vette, állítja, hogy Isten az embert arra teremtette, hogy eljusson egy, a földi nyomorúság határain túli boldog célba. Sőt, a keresztény hit azt is tanítja, hogy az ember nem halt volna meg, ha nem vétkezett volna, és hogy eljön az idő, amikor a testi halál vereséget szenved, mert a mindenható és könyörületes Üdvözítő visszaadja az embernek az üdvösséget, amelyet ez a bűnével elveszített. Isten ugyanis arra hívta és hívja az embert, hogy egész lényével kapcsolódjék őhozzá a romolhatatlan isteni élet közösségében. A győzelmet a feltámadó Krisztus vívta ki, halálával megszabadította az embert a haláltól. A hit tehát, ha szilárd érvekkel együtt terjesztik elő, minden gondolkodó embernek megadja a választ jövő sorsát illető aggodalmára. Egyúttal lehetőséget nyújt neki arra is, hogy fenntartsa a lelki közösséget Krisztusban azokkal a szeretett hozzátartozóival, akiket a halál elragadott; a hit ugyanis megadja a reményt, hogy ők Istennél megtalálták már az igazi életet.

A keresztény ember - ez magától értetődik - kénytelen, sőt köteles is, sok gyötrődés közepette küzdeni a rossz ellen, és el kell szenvednie a halált is, de reményből merített erővel a feltámadás felé menetel, hiszen a húsvéti misztériumban részesedett, és Krisztus halálához hasonul.

Mindez azonban nemcsak a keresztény hívőre vonatkozik, hanem minden jó szándékú emberre is, akinek szívében láthatatlan módon működik a kegyelem. Mivel Krisztus mindenkiért meghalt, és mivel az embernek valójában csak egy végső hivatása van, mégpedig az isteni, vallanunk kell: a Szentlélek mindenkinek módot ad arra - Isten tudja, miképpen -, hogy a Húsvét titkában részesedjék.

Ilyen szép és nagy az ember misztériuma, így tündöklik a hívők előtt a krisztusi kinyilatkoztatás fényében. Krisztus által és Krisztusban világosság derül tehát a szenvedés és a halál rejtélyére, amely Jézus evangéliuma nélkül összezúzna minket. Krisztus feltámadt, halálával legyőzte a halált, és élettel ajándékozott meg bennünket, hogy mint fiák a Fiúban, kiáltsuk a Lélek ösztönzésére: Abba, Atya! (Róm 8,15).


***


Október hónap mindenkit Krisztus titkainak átelmélkedésére hív a Boldogságos Szűz Mária vezetésével, aki egyedülálló módon részese volt Isten Fia születésének (örvendetes olvasó), megváltói működésének (világosság olvasója), szenvedésének (fájdalmas olvasó) és megdicsőülésének (dicsőséges olvasó).

Máriával együtt újra meg akarjuk erősíteni az „igent” az Isten akaratára. Jézus életéről elmélkedve, Isten iránti szeretetünkben szeretnénk megerősödni.

A rózsafüzért imádkozva szeretnénk továbbá hálát adni Mária közbenjárásáért, az Isten segítségéért, amit gyakran megtapasztalt történelme folyamán Isten újszövetségi népe.

        A rózsafüzér (szentolvasó)

        A különféle imádságok közt, amelyekkel eredményesen fordulunk az Isten szent Anyjához, előkelő és kiváló helyet foglal el a rózsafüzér. Ezt az imádságot a Szűz Mária zsoltáros könyvének, vagy az evangélium és a keresztény élet breviáriumának is nevezik. Miatyánk, Üdvözlégy és elmélkedés… Kitűnő imádság, az örök élet elnyerésére alkalmas.

        A Miatyánkot isteni Megváltónk fogalmazta, mikor tanítványai kérték: Uram, taníts bennünket imádkozni. A második imádság az Angyali Üdvözlet, amely Gábor arkangyal és Erzsébet asszony köszöntésével kezdődik, s azzal a jámbor fohásszal végződik, amelyben magunknak most és a halál óráján segítséget kérünk Szűz Máriától. Ezekhez a hangos imákhoz csatlakozik az elmélkedés a szent titkok felett, amelyek oly módon idézik szemeink elé Jézus Krisztusnak és szent Anyjának örömeit, fájdalmait, és megdicsőülését, hogy egyben vigasztalást és erőt meríthessünk szenvedéseinkben, s a legszentebb példákat követve az erényesség folyton emelkedő lépcsőin a mennyei haza boldogságáig haladni fölbuzduljunk (XI. Pius pápa „Ingravescentibus malis” kezdetű körleveléből).  

           A rózsafüzér imádkozásának jelentősége

Ennek az imaformának jelentősége az, hogy az imádkozó az üdvösség titkairól elmélkedik. Nem elegendő a keresztény életet meghatározó igazságok értelmi tudomásulvétele. Mint mindent, ami az élet alakítására szolgál, a hitigazságokon is elmélkedni kell, és így kell befogadni a személyiség és a szív mély rétegeibe. A rózsafüzér ismétlődő elmélkedő imádkozása az elmélkedés egyszerű és hatékony módja, ami könnyen megtanulható és gyakorolható.

A rózsafüzér olyan útvonal, amelyen végighaladva Krisztus arcát szemléljük Mária szemével. Ezért olyan ima ez, amely az Evangélium szívében gyökerezik, tökéletesen összhangban a II. Vatikáni Zsinat tanításával és a pápák útmutatásaival.


Várkonyi István: Rózsafüzér

Olyan, akár egy szent bilincs,
csodálkozva nézem:
ima közben épp úgy feszül,
mint bilincs a kézen.

Nagyanyám is így viselte
kezén az olvasót.
Bilincsbe vert kézzel ő is
az Isten rabja volt.

Rózsafüzért viselt mindig,
s hogy elment ez napon:
rózsafüzér feszült kezén
a bús ravatalon
.

Rózsafüzérrel anyám is
szentkép elé hajolt:
bilincsbe vert kézzel ő is
az Isten rabja volt.

Engemet is így tanított,
rózsafüzért adott:
legyünk egész családunkkal
szelíd Isten-rabok!

Nagyanyám már tudja, hogy kik
az igaz szabadok,
azért szabad ő a mennyben,
mert Isten rabja volt!


  ***
 

Per Mariam ad Jesum! - Mária által Jézushoz!

 

Szűz Mária üdvtörténeti szerepe, hogy elvezessen bennünket Szent Fiához, mindannyiunk Üdvözítőjéhez. Égi édesanyánk gondot visel reánk. Mária az, aki Jézus anyjaként, és első tanítványaként is a legjobban tudja, hogyan, mi módon juthatunk el Jézusához.

Máriás kegyhelyeinken úgy hívogat magához minket, miként Jézus tette ezt az apostolok meghívásakor: „Jöjj és kövess engem!” - Jöjj, fogd meg a kezem, és elvezetlek téged az én szent Fiamhoz!     

 

Mária által juthatunk el a legrövidebb és a legbiztonságosabb úton Jézushoz! Ezt hirdeti, és erre hívja meg minden kedves látogatóját az idén 280 éves kegytemplomunk, a Szűzanya egerszalóki szentélye.

 

Vajon e hosszú időszak alatt mennyi ember megtérésének volt a helyszíne? Mennyien imádkoztak itt testi-lelki gyógyulásért, hitben és szeretetben való megerősödésért és nyertek meghallgatást? Mennyien jöhettek ide vigasztalhatatlanul, végül mégis megvigasztalódva tértek haza, szívükben Mária és Jézus szeretetével, kegyelmi ajándékaival? Nem tudjuk. Sokan vannak, az bizonyos.

 

Miért jönnek a zarándokok, a kiránduló turisták Egerszalók kegytemplomába még ma is oly sokan? Talán, mert ebből a templomból szeretet árad, amire minden ember vágyik. Hiszen Isten teremtette így az embert: szeretetből szeretetre. Az ember képes szeretni, ugyanakkor szüksége is van mások szeretetére.

Itt, ezen a helyen Szűz Mária anyai szeretetével találkozhatunk, aki maga köré kívánja gyűjteni lelki gyermekeit, hogy aztán elvezesse őket a szeretet forrásához: Jézus Szent Szívéhez.

 

Kegyhelyünk ékessége a „Csodatevő Mária” kegykép, amely a fájdalmas Szűzanyát ábrázolja, ölében a keresztről levett szent Fiával (Pietà). Ez a kép erőt adhat a testben-lélekben szenvedő embereknek. Mert bár érezhetjük, hogy nagy a fájdalmunk és igazságtalan velünk az élet, azt is tudnunk, hinnünk kell, hogy a nagypénteki dráma a Golgotán: Jézus kereszthalála és a hétfájdalmú Szűzanya lelki gyötrődése nem volt értelmetlen. Istennek a minden embert bűntől-bajtól, az örök haláltól megmenteni szándékozó, és a kegyelmi, boldog, örök életre felszabadító tervének megvalósítása szempontjából ez még csak a kezdet volt.

Különös lendületet adott a kegykép tiszteletének egy vak leány csodálatos gyógyulása, amit aztán több csodálatos gyógyulás is követett. Ezeknek a híre messze földre eljutott, így Egerszalók csakhamar a zarándokok kedvelt úti céljává vált.

 

Érdekes, bár a kegytemplom titulusa „Szűz Mária szent neve”, a főoltárkép mégis Kármelhegyi Boldogasszonyt ábrázolja. Mondhatjuk erre, hogy a Szent Szűz jól ismert nevei, megszólításai közül éppen ez az egyik. Minden évben a Kármelhegyi Boldogasszony búcsú ünnepével zárul az 1982 óta itt megrendezett katolikus ifjúsági találkozó és lelkigyakorlat.

 

Imádkozzunk azért, hogy a Szűzanya egerszalóki szentélye a jövőben is betölthesse „lelki erőmű” szerepét. Akik betérnek ide imádkozni, lélekben megpihenni, azok szívük mélyén valódi, életújító találkozást élhessenek meg a Szűzanyával és Szent Fiával! A szeretet lángja lobbanjon mindenki szívében: legyen idős vagy fiatal; Mária tisztelője; akár a karmelita lelkiség híve; és azok szívében is, akik még keresik Istent, keresik életük értelmét.

 

Árvai Zoltán plébános